Pecsétek a szívemen

Még szoknom kell a zajok hegyét
megmászva szétnézni róla
míg feltűnik az ablakon át
a csendes Auróra
a vers sodorja messze velem
ne halljak ne lássak semmit
csak papírt veszek
egy ceruzát
s minden nap írok egy cetlit
magamnak
megszoktam már
a csend foglya vagyok
de jól tart s úgy bánik velem
nem vesztek holmi rangot
ember vagyok
sőt nő csupán
szolgáló
anya
cseléd
nem adnám e tiszteket
szívemen mind egy pecsét.