Tovább...

Bárha az éjszaka és a nappal egybefolyna, mint kicsi meg nagy csobogó folyók, az aki élni bennük akarna tarthatna örök, fényes dáridót, nem kapcsolná ki senki sem morogva, mint porosodó, rekedt rádiót.
Lehetnél tűz egy szunnyadó máglyán, vagy zubogó, édes véredény, akár egy testet öltött bálvány, szédelgő, imádott szerelmes költemény.
Az alvás súlya átok a szemre, ki sokat álmodik keveset él, elszáll a kép és nem marad vissza, csak üreg min át elszáll a remény.
Valóság kell, megfogható, még szó sem muszáj, ha hazug, sziszegő nyelvvel siklik a kígyó, zárj magadra a csendből zsalut.
Ha lógó uszály vagy tapos a tömeg, mint leszakadt gomb gurul az élet, nyalábold fel magad még egyszer, öreg, egy ma az igaz, a hajnal még éled.
A kertben futkosó madárdal vár, s álmosan nyújtózik ezer virág, tartják a fák kis bimbóikat, üzennek: - mindig jön egy tovább...