Ami van

Napjainkon hányódás uralma
forog a sors rozoga malma
fent a kerék lent a kerék
szél vitte el sok ígéretét
esővel kevert könnyeinkre
ritkábban süt már a nap
állunk vagy ülünk a recsegő
botorkáló kerék alatt
annyi mindent megtanultunk
s mondunk penitenciát
nekik kik az élet húzta
vonalat most lépik át
nem változott szinte semmi
az út titkai ugyanúgy
kinyílnak a kanyar után
s halmozódik múltra múlt
sokat éltünk olyan messze
a gyerekkor kék ege
tapicskáló lábainkban
a tövisek ereje
tarlóink
a mező illat
a kislibák totyogása
kispadon az öreganyók
végtelen sok locsogása
bennünk van a szerelem
csalódás
születés
temetés
jöttünk vagyunk s ha nem is voltunk
igazi nagy földrengés
kis szigetünk meghódítva
valahol mindig vagyunk
ha mással nem hát önmagunkkal
magunkért még vívhatunk
fájdalmaink csak erősek
reményeink düledeznek
lomha időnk elcsorog
rokonaink hüledeznek
mesénk hallva hogy
mik voltunk egykoron
s elszállunk mint kéményből
száll levegőbe a korom.