A szombati csend szelíden olvad el tétova szívemen, bátortalanok még szavaim, áttörök gyászunk falain mi már tudjuk e csend rövid, még egy nap s végleg eltörik, - de akkor ott az asszonyok vajúdva várták a holnapot, s kezükben titkos balzsamokkal, lélekben ott voltak Jézusunkkal, súlyos sebeit megszépítsék, temetésére elkészítsék, remegő gyásszal a megtört fényben álltak, mint gyertyák megnyúlt árnya, zavarnák messze a szombatot, gyúljon fel rájuk a hajnal lángja, hogy mehessenek mert vár az Úr, fehér lepelben kit gazul megfeszített a nép, Jézust ítélő csőcselék, - a harminc tallér most nem elég, bár tettükből örök élet fakadt ott a szív akkor beleszakadt, csodát szültek a csillagok, hárfáztak fent az angyalok, sikító fájdalmuk úgy zokog elfeledték az asszonyok, nem gyötrődnének annyira, s láthatna álmot Mária...Ma örülj világ, hirdetem, Úr lesz a Jézus mindenen.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése