Reggelek

Sebes ráncot viselők kelnek
kócos hajjal hajnalonta,
gyűrött ruhában lábra kelnek
övük derékban megszorítva.
Sáros, dagonya napok delén
terekre járnak s csoszogásuk
a mímelt rendet felborítja,
légbe száll a zokogásuk.
Kecses házak égre nyúlnak
és szagos kémények alatt,
a bent lakók morgolódnak,
s a redőny csínjában leszalad.
Termő szavak igába fogva
a szomszédos pitvaron,
némaságról hajladoznak
a fák egy másik udvaron.
Csüggő vándor jár ott ahol
bokrok összekapaszkodva
tombolnak a szelek nyergén
susogásukkal kakaskodva.
Nem hívják be vendégnek
a senki fia idegent,
ablakokat vakítnak el
gyalult zsalugáterek.
Rejtegetik lakóikat, mint
ereklyét a sötét kripta,
magának él bent az ember
osztani a marka ritka,
fekszik és kél kincsesládán,
amíg ráhűl a kalitka.