Örök a tél

Hosszú a tél, bezár a szoba,
ablakon túl ezernyi csoda,
másokra villantja szép fogsorát,
szívükön ilyenkor mosoly fut át.
Sarkig kitárt szekrény előtt
elraktam rég az ünneplőt,
bőröndbe zsúfolva elcipelem
egyedül amit hagytál nekem.
Megsérült lelkem, s az érzelem
tengelyén állva elfelezem
emlékeink, és elfordulok
arra amerre a csillagok.
Mutatkoznak, mint kemény kövek
átütve a sötét komor eget,
így kéne nekem is, így lenne jó,
világítva, mint úton a hó.
Ha eltaposnak, sárrá válok,
az első nappal égbe szállok,
havonta úgyis feléledek,
esővel, hóval közeledek.
Harmatba bújva földre omlok,,
felissza nedvem lázas homlok,
forog a kör, forog a föld,
távozom míg elhoz a köd