Rapszódia

Percenként formál,
forgat az idő,
ha várok lassan, tétován halad,
lusta órákon kattogást színlel,
de áll, s a mutató helyben marad.
De szalad velem, ha félek,
vágtat, s félelmem mélyére lök,
olyan leszek, mint remegő kölök
ki bukott, és homlokán ég a bélyeg.
Rövidke, ha örömködöm,
pillanat része az egésznek,
gyorsan ugrik át küszöbömön
s amire ízére feleszmélek,
távolról int, míg utána nézek.
Gyászomba szívósan ragasztott meg,
nem és nem akart múlni,
szempilla rezdülésnyire sem
szűnt meg véremet dúlni.
Milyen jó annak, aki szeret
s akit időben viszontszeretnek,
nekik oly mindegy, halad vagy áll,
egymásban élve, egymásból nézve,
percekről írott rapszódiát
nem hallgatnak, sőt
észre sem vesznek.