makacsul tart a lomha sötét,
nem ér a fény, itt nem süt a Nap,
nem érlelik meg a fák levelét.
Még szép is lenne az indigó ég,
a vastagnak látszó, elmálló felhő,
csak ne lenne minden fagyos hideg,
mint télen, ha északról tomboló szél jő.
Sűrű a csend, köd száll az útra,
amelyen lábam tétován halad,
az erdő alján egy sikoltó bagoly
vadászni száll az éj leple alatt.
Mint merev spirál olyan az út
baktatok rajta beljebb és beljebb,
a fák koronáin a fekete harmat
fekete könnye a fejemre dermed.
Nem ér el senki, nem törlik arcom,
az erdő elején tétlenül néznek,
és vágom lombját a vad bozótoknak,
hogy teret nyissak a gondviselésnek.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése