Mert senkié...

Mert senkié nem lehettem
akartam osztani magam
a világnak, hogy bús szívekbe
vethessem el vigasz szavam.

Vigasz szavam a merész
zuhanásból felemelkedés,
egyenesen, mint jó sebész
hasít húsba, ha megnyit egy rést.

Megnyit egy rést önmagán,
veséjén tár fel kiskaput,
ahol a zöld epés magány
mérge s öröme összefut.

Mérge és öröme összefut
s viszi a vér a szívbe,
ide az lát, kit az út
elhoz résznek az ívbe.

Résznek az ívbe, míg a kör
bezárul s porondon állok én,
hol nevetés már nem gyötör,
bohóckodom míg ér a fény.