Kimérés

Kimérve már a holnapi adag
gondból, jóból egy-egy rész,
elvenni kell, nem ízlelgetni,
elfogyasztani azt ami kész.
Elkerülni lehetetlen,
ami jár az én érdemem,
várni sem kell,
jön már a vénség,
ügyetlenkedik csontos kezem.
Pedig mennyi erő volt bennem,
naphosszat forgattam dolgaim,
s esténként még elkalandozva
szépítettem a vágy tornyain.
Hóbortos hintán egyedül ülve
alacsonyan leng ki a kötél,
kapaszkodom, jaj le ne essem,
lendül velem, mint ággal a szél.
Nyitott szemmel ott álmodhatnék,
a kékség ölén szabad az elme,
üres kézzel jön a hűséges éj,
hörög, mint akit lenyom a terhe.
Zsákjából pedig elfogyott minden,
rozsdás a régi álom-malom,
üres a garat, lefolytak mind,
hol gaz nő, ott marad az éj parlagon.