A csend közepén

Megálltam néma partodon
csobbanásra vártam,
hallgatóztam, mint a köd
míg sebeimet vájtam.

Halkan történt. Nőtt a seb,
úgy hittem már vége,
a vizek alól előtör majd
nekem is a béke.

Felcsap, buzgón hirtelen
ahogy a magány rám szakadt,
szerencsétlen napjaimban,
mint a sárban megragadt.

Nem kellene gondolkodva
húzni le a takarót
a hajnali égről, s tusakodva
keresni jóakarót.

Ami nincs az ne fájjon,
ami volt rég elszaladt,
egyedül vagy: mondogatom,
mint csend közepén a pillanat.