Amikor legszebb mosolyod előbújt
rám fordítottad kedves arcod,
megcsillant a fény szememben,
mint homokban az ezüst kvarcok.
Pillantásaink összeérve megráztak
és megsemmisülve hullottál vissza
a jelenből a múltba, tőlem voltak
a gondjaid összegubancolva.
A de szép volt, a de édes korban
előtted mentem,
te pedig jöttél önfeledten,
oda hol formásan ép volt a miénk,
a másoké meg csámpás, csorba.
Megkerestél, magadra vettél,
és rám aggattad a csodák korát
vigyem a napszagú, selymes porba...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése