Puha fészekből szárnyra kelni

 Kis madárka kocogtatta meg azt a falat, amely elválasztotta a szabadságtól. Nem nyílt túl nehezen. Megérkezett, és rögtön mélyet szippantott a napvilágból. Megfürdött a fényben mely megvilágította, és érezte  rabságának ideje lejárt. Pár pillanatnyi csalódást keltett a várakozókban, majd ezzel mit sem törődve útra kelt az életnek nevezett röppályán.

A csalódás abból adódott, hogy nemét nem maga választhatta meg, nem a földi szülei vágyát keltette életre, Isten alkotta meg, és így lett ő apró leányfióka a  már meglévők mellé, harmadiknak.

Nevet is kapott. Hirtelen döntés következett, és az Éva név volt az, ami elsőnek jutott az anya eszébe. Szép név,  amire később is mindig büszke volt.  Akkor még nem is sejtette a nevek jelentésének súlya van. Ha hinne a véletlenben azt mondaná, anyja csupán ezt a három betűs egyszerű nevet tudta hirtelen kiejteni, de mivel a véletlenek nem kaphatnak szerepet az ő életében, elrendeltnek hiszi.

Éva. Egyenlő anya, a nőiség, az első. Ennek még nem volt tudatában, később kiderül, mégis így lett.

Szerette a nevét. Vezeték nevével viszont sok baja volt. Hosszúnak, és különösnek tartotta, főleg mikor rossz fülű emberek többször is rákérdeztek.

- Micsoda? 

- Paszternák - ismételte sokadszorra, már elbizonytalanodva. 
Ilyenkor szerette volna lecserélni valami rövidebbre.

Bizony időbe telt amíg megszerette, és büszkén ejthette ki, így egyben: 
Paszternák Éva.

Gyermekkor, álomkor, mesevilág következett. A madárka élvezte a szárnyakat.  Szerepek követték egymást Hamupipőkétől, Kosárfonó Katicáig. Királyfiak versengésétől az óriások elrablásától való izgalomig. Mindent megélt, s ha félt? 

Nagyanya mellett, akit csak mamának hívott, menedéket talált. 

Imádkoztak, énekeltek. Sokat. Mama meg a kicsi...

(folyt.köv.)