Ha megbántanak...

gondolatok

Különös. Megbántottak, és még haragudni sem tudok. Nem tudok, mert nem szeretnék adósa maradni, bosszút állni, törleszteni, hiszen ezzel csak újabb negatív adok-kapok élmény születne.

Viszont elgondolkodtam, még akkor is, ha fogalmam sincs mi váltja ki az ellenszenvét. Ebben kutakodom, és megköszönöm megbántómnak a tükröt, amit elém tartott.
Igen, meg kell köszönnöm, mert foglalkozik velem, és ezáltal jót akar nekem. Ő megtalálta azt a hibásan működő gént vagy sejtet, amit én nem érzékeltem eddig.
Arról, hogy túl sokat foglalkozik velem, és ezáltal a rabommá vált, igazán nem tehetek. Felkínálta nekem is e rabság láncát azzal, amikor megbántott. Kihívott egy csatára, elém dobta a kesztyűjét, de én nem fogadtam el. Remélem megérti, én nem lehetek a rab társa, mert sokkal nagyobb dologra készülök.
Én szabad vagyok, eldönthetem magamban... nem állok bosszút. Ehhez jogom van. Tehetnék mást is, de a szabadságom, amit megtartok magamnak, ezt a döntésemet támogatja.
Szeretném ezt az élményt kamatoztatni, és saját épülésemre fordítani. Csodálatos érzés felülemelkedni.

Gondolkodom.
Van bennem valami, ami ellen küzdenem kellene? Talán miatta. Ő is egy ember, én is, és nem vagyok gyenge, hogy ne legyek képes szembenézni önmagammal.
Vagy hiányzik valami belőlem, vagy több van bennem valamiből.

Erre a gondolkodó szintre, akkor tudunk eljutni, ha az ember már nem a csecsemőkorra jellemző középagy használatával ösztönösen cselekszik. Ezt a primitív képességet még a hüllő világból hoztunk magunkkal, ám az egészségesen fejlődő ember később, a szintén folyamatosan fejlődő homlok lebenyét használja.

Elértem ezt a szintet, ezért gondolkodom mielőtt cselekszem.
Nincsenek indulat kitöréseim, dührohamaim, kényszerem a megtorlásra.

Erre jöttem rá. Jó így élni. Köszönöm.