Puha fészekből szárnyra kelni

A nagymama.
Törékeny, apró testét hatalmas lélek töltötte ki. Kifinomult hallás, szaglás, ízlelés, tapintás jellemezte. Érzékszervei közül ezek kifogástalanul működtek, szeme világát rég elveszítette. Kis fiókáját sem láthatta, talán csak az elsőt. Elfogadta az életet így, soha nem panaszkodott miatta.
Hosszú haja volt, hátul kontyba fogva. Szerette fésülni, és mindig maga igazította meg. A látókat meghazudtoló ügyességgel rakta be a csatokat.
Fésülni néha szabad volt.  A kicsi ezeken a hajszálakon tanult meg hajat fonni. Erre a tudományra szüksége is volt a későbbiekben, mert a csutkababák haját bizony fonogatni kellett. Nagyon sok kukorica szár, még alig kihajtott gyenge csöve is bepólyált babává vált a kislány kezei alatt.
Kis bölcső, kis paplan, kis kelengye. Saját kézzel varrt rongyruhák hevetek a konyhában az ablak alatt terpeszkedő ágyon.
Mama, türelemmel magyarázta el hogyan kell varrni, úgy, hogy a nadrágot ne öltse össze az anyaggal. Sok tű, és sok olló látta kárát ennek a játéknak. Úgy tudtak eltűnni, hogy soha többé nem kerültek elő.
Az ülő munka után a futkározás, ugrálás szinte felüdülésnek számított.
A padlásra vezető udvari létra a legkiválóbb volt erre a célra. Versengés, önmagával. Már a tizedik fokról is bátran leugrott. Minden nap kihívás, emelni a rekordot, és csúcsot dönteni volt a cél.
Sok gyakorlást igényelt ez a sport. A gyakori, és kitartó edzés pedig meghozta gyümölcsét. Hat évesen, iskola előtt, lágyéksérvet ugrált össze magának.
- Műteni kell.-mondta az orvos jellegzetes orrhangzós beszéddel.- Adom a beutalót.
Nem félt, sőt. Új élmény. Kórház. Látogatóban már járt ott, és egyenesen imádta a kloroform szagát, ami a sterilizálóból kiáradt.
- Ápolónő leszek- gondolta, és nem egyszer hangot is adott eme vágyának.
De most őt fogják műteni...

( folyt.köv.)