Mese egy könyvről,mely nem nyílik meg mindenkinek,csak aki félti és szeretettel olvassa

Tanmese ez kedves olvasók, kedves emberek, mert minden sors egy könyvet érdemelne, és minden sorsot ami az utunkba kerül mi írunk, ha ezt gyakran el is felejtjük.  
Nyomokat hagyunk magunk után.

    Egyszer volt, hol nem volt, így kezdődnek a mesék, így kezdem a mesét én is, bár ez a könyv még nem a múlté. Megszületett egy könyv. Két fiatal harmadik alkotása, egy rózsaszín, puha könyv, fehér lapokkal, melyek arra vártak, hogy megtelnek tartalommal, lélekkel.
Gyönyörű arany betűk kerültek bele, örömet szerezve vele a két szerzőnek, és mindenkinek aki a kezébe vette. Volt abban mosolygás, békesség, huncutság.
Néha kerültek bele könnyek is, de a könnyek nélkül nem jelentek volna meg lapjain az apró gyöngy szemek, mert azzá váltak valamilyen varázs érintés által.
Aztán egyre több tartalommal telt meg ez a könyv. A  fehér lapok egyre színesebbé váltak, emberek jöttek-mentek akik segítettek tarkítani,  színessé tenni. Barátok, ellenségek, vetélytársak és a szerelmek.
A babanapló szinte észrevétlenül, átalakult egy fiatal serdülő naplójává, amit féltett ,rejtegetett a világ szeme elől.
Kerültek bele fekete lapok is, amikor az első gyász megérintette, kék lapok amikor a boldogság kék madarát kergette, zöld lapok amikor reménykedett, hogy egyszer egy olyan ember kezébe kerül aki megbecsüli.

El is jött az idő. 
Megszerezte valaki, feltette élete polcának legszebb, legláthatóbb helyére. gyakran, és boldogan forgatta, óvta, és kezdte lapjait megtölteni a szerelemmel annak minden gyönyörével, bánatával.


Aztán jött egy fekete árny, ami ráborult mindenre. A könyv kezdett háttérbe szorulni.  Már nem volt olyan érdekes. Tulajdonosa másban kereste a felüdülést. Csak ritkán vette a kezébe, és néha durva, bántó szavakat is írt bele.
Egyszer egy viharos hétköznapon leesett a polcról, és ott hevert nem nyúlt érte senki. Régi tulajdonosai már nem tehettek érte semmit, mert ők már az új hazában találták meg a boldogságot. Az új gazdája pedig nem találta fontosnak, hogy lehajoljon érte.
Rúgott rajta egyet, hogy ne legyen útban és ott hagyta.


Így porosodott, kopott meg a könyv.  Már-már enyészetre ítélve,amikor egyszer csak jött Valaki, akit talán Isten rendelt oda. Felvette a könyvet leporolgatta, nem tette le belelapozott, és nagyon értékesnek találta.
- Pont nekem való -gondolta ,és megszerette. Azóta minden nap ír bele. Kedvesen éltető, szépítő szavakat. Lapjai újra tartalommal telnek meg, és a titkok könyvévé vált. Olyan titkokat tud amiket két távoli ember egymásnak nyújtani tudhat. Álmok, remények, vágyak kerülnek lapjaira. Hónapok óta csak íródik,íródik és a könyv jó illatot áraszt, biztos vagyok benne, ha rátalálsz a sajátodra, megnyílik a te számodra is.

Lelke, amely már elhalni készült szárnyra kelt, és tűz lobog benne. Láng, mely nem perzsel,csak világít és melegít. Sokáig szeretné ezt a lángot égetni, mások és saját örömére.
Segítsetek,hogy így legyen!
Őrizzétek a lángot, hajoljatok le, poroljatok, töltsetek meg tartalommal minden könyvet ami az utatokba kerül. Minden sors egy könyv. Mi írjuk lapjait. Szóljanak ezek a könyvek szép dolgokról, sikerekről, boldogságról, és bár elkerülhetetlenek a nehéz napok, kívánom, abból mindenki a legkevesebbet írja beléjük.