Éva anya-könyve

A nagypapa.

Aggódó szürke szempár. Mindig botorkáló lábak, gyenge szorítás.Járása nehézkes, általában görbe bottal rója mindennapi köreit. Reggel első dolga a jószág, majd a kert körbe sétálása.
Ha hibát lát, nem hagyja szó nélkül.
Láthatóan zavarja a tehetetlenség, az öregség gondolatával nehezen barátkozik meg. Szereti kis unokáit. Gyakran vannak együtt, hiszen ő a gyermekfelügyelő is, amíg a szülök dolgoznak. Főleg a nyári szüneteken kell elővenni ezt a tudományát.
A mamára is felvigyáz, kiszolgálja, mint azt kell ötven év házasság után. Sok mindent megértek együtt.
Papó, mert a gyerekek csak így hívták, szigorú tekintetű, de vajszívű, kuporgató ember volt.
Nagy álma, megnyerni lottón az ötöst. Soha nem felejtette el a szelvényekre a tíz forintot hétfőnként odaadni. Három darab, 9ft 90 fillér volt, és ő nagylelkűen a tíz fillért nem kérte vissza. Négy hét alatt összejött egy kifli ára.
A mamához való türelme csak az utolsó időkben csökkent, amikor már maga is segítségre szorult.
Éva volt rendszeres kísérője, olyan helyekre, pl. mint a strand.
Az idős emberek gyerekké válnak, gátlás nélkül mennek bele kockázatos dolgokba, csak, hogy csillogtassák magukat, tudjanak dicsekedni.
Így történt egyszer, hogy azt vette a fejébe, strandra szeretne menni.
Lánya aggódva mérgelődött ezen a képtelen ötleten.
- Ne menjen már édesapám sehova -adott nyomatékot annak, hogy jobb egy öregnek otthon.
- Bözsi! Pista vár, meghívott. Azt mondta majd vigyáz rám.
- Mit gondol édesapám, olyan nagy hatalma van egy kabinosnak? Kivel akar menni? Én nem tudom elkísérni!
- A kisjánnyal- mondta nagy bőszen, hiszen ők ketten már egyeztették ezt a programot.
A vita eltartott egy darabig, de az öreg makacsul kötötte az ebet a karóhoz.
- Ha valami baja lesz, én nem tudom mit csinálok!- adta meg magát Bözsi.
Másnap indulás, busszal. A megálló messze van még gyors lábúaknak is, nem még a csak topogó cipőknek.
Fekete öltöny, fekete kalap, elvégre utaznak. Mellére kitűzte azt az érmet, amit a frontról hazajövet kapott. Az soha nem maradhatott le, büszke volt rá, a család viszont néha kifogásolta ezt az ötletét.
Már majdnem célhoz értek, amikor megbotlott az egyenlőtlenül lerakott járdán, és megütötte magát a közeli boltba vezető lépcsőben.
A felkecmergés után, első szava a "kiscsibéhez".
- Anyádnak meg ne mondd!
Persze ez nem így történt, mert az esést nem lehetett eltitkolni, bekékült a helye, este otthon mindketten megkapták a magukét, és ezzel vége is lett a közös kalandoknak.
Már még a templomba sem mehettek együtt ezután, az öreg csontoknak veszélyes volt az esés.

(folyt.köv).