Megcsalatva a világgal

Örök advent gyertyalángját
csentem el, hogy felderítsen,
ha arcom íve így marad
változatlan melegítsen.

Jégvirágos ablak alatt
egy kékes érzés andalog,
lelkem kútját betakarják
angyalhajjal fehér fagyok.

Kitekintek lélegzetnyi,
sziromhulló csendben várva,
törmelékre bomlok akár
kőbe vésett angyalszárnya.

Mikor szálltam hintaágyon
szél kapott föl, elpihent,
szemeimből könnyeket csalt
mit lecsókolt ő szelíden.

Biztatóként ránevettem
kuszálja össze len hajam,
minden pirkadat azt súgta
a boldogságom zajtalan.

Megállt a szél, leoldotta
felhők zsákjáról a kötést,
eső hullott ónos szürkén,
majd jött lángveres pörkölés.

Ott ahol a csókok voltak
felbukkant néhány tűzgödör.
változékony időszikra
kihunyva száll el bőrömről.

Elvesztettem amit kaptam
mulandó kis előnyömet,
megcsalattam a világgal,
sajnálnak, mint legyőzöttet.