Hogy igazán átéld a csillagok születését, ahhoz közöttük kell élned.
Nem is gondolnád talán, hogy fentről az ember is kicsi fénypontnak látszik. Izgő-mozgó gömböcskének, mint egy gyufafej.
Több színben díszítik a Földet, és szinte mindegyikük más. Ha nem tudnánk, hogy olyanok, mint a gyertyák, még élő tulajdonsággal is felruházhatnánk őket.
Persze, hogy gyertyák! Mondhatnánk olyasmit is rájuk, hogy vannak közöttük szerényen égők, vannak hatalmas füstöt eregetők alig-alig lánggal, és bizony olyanok is, akik két végről égnek gyorsan sokat, felelőtlenül fogyasztva a kanócot.
A hasonlatosokat általában összesodorja a köröttük keringő szél. Ő egy rendes, kedves, a virtuális világban keletkezett szél. Az a fajta, amelyik nem irigy, és nem kioltja a csendesen égő fényeket, nem rejti véka alá sem, sokkal inkább élénkíti és táplálja azt mások örömére is.
Az is előfordult már, hogy ez a bámulatos szél a lángokat összeérintette azok pedig emelték egymás fényét.
De ezek az alkalmak ritkán adattak meg.
A gyertyák leginkább magukban szeretnek égni.
A fényre éhes emberek gyakran húzódtak meg az árnyékukban keresve a hozzájuk leginkább illőt, és miután megtalálták, kinevezték a maguk gyertyájának és minden nap csodálattal birtokolták azt a nekik rendkívülien szép, meleg lángocskát.
Ha olykor halványabban égtek, mint máskor, annak oka a kanóc mellé összegyűlt híg, folyékony idő lehetett. A gyertyák idejét ugyanis ebben a faggyúban lehet mérni.
Ha igazán hasznos volt a fényük, akkor sok folyékony idő csorgott le rajtuk különlegessé téve a formájukat, ha kevésbé voltak érdemesek erre, akkor alig-alig volt tapintható az idő jele rajtuk.
Ha sima gyertyát látnál, ne higgy a szemednek, mert előfordul, hogy valaki megcsonkította őket eltüntetve a faggyút, becsapva őt is, másokat is, mintha nem fogna rajtuk az idő.
Azt tapasztaltam, hogy a legszebb gyertyák csonkig égnek.
Nem vagyunk egyformák, így a gyertyák sem voltak azok. Páran hamar elégtek, ők talán rövidebbek voltak, társaiknál. Hiányuk azonban azt kiáltja vissza, hogy sokat jelentettek az őket kedvelőknek.
Mielőtt végleg eltűnnek, utolsó szikrájuk az Égbe repül fel oda, ahol már várják őket a régi csillagok.
Így születtek valaha ők is.
Nézz fel az égre és látni fogod, hogy a pici szikrák milyen fényesen ragyognak tovább. Olyanok mind, mint egy parányi gyufafej.
Nézz fel az égre és látni fogod, hogy a pici szikrák milyen fényesen ragyognak tovább. Olyanok mind, mint egy parányi gyufafej.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése