Eltávolodva

Eltántorgott a terhes sötétség,
éj osont itt hagyva ártatlanul,
még harmat sem csillan a fűszempillákon
isteni csendben egy madárka szól.
Mit összehordott a tegnapi szél
helyére rakja a virító nappal,
lágy ölelés? Már több nem vigasztal.
Járkálj, te asszony fán levél zenél.
Szájadban aranyló homokszem reccsen,
a mohó kígyó, hogy bekerítsen
nyelvéről szisszen a biztalan kenyér,
de zablába zárva a vöröslő ajak,
panaszt sem sírnak a kiszakadt szavak,
járkálj, ha úgy kell vonszold magad,
akard, s a lábad a célba elér.