Egy lépés előre

Mint ítélethozó, ha gyilkolni készül
úgy nyomtad rám a párnázott csendet,
kidolgozottan a jövő tervéül.
Magamban szedem össze a rendet.
Hogy lefoszlott rólam a kíváncsiságod
akár az elásott fehér selyem,
súlyos lélekkel én továbbállok
ne kísértsen a szomjazó félelem.
Lopakodva hoztad a döntést,
alig tért be hozzám sütni a Nap,
egy suhintással jött a sötétség
megtalálni még elég magam.
Ki érti meg a sóhajtozásom,
ki ad a sebemre írul vigaszt,
ha senkivel én már nem parolázok,
s nem perelek. E csend elriaszt.
Visszafelé nézni, mint Lótné,
e nyár hegyén búsulni nem fogok,
megyek-megyek, tán utolérhetnél,
de megállani már nem tudok.