Sejtelem lépdel

Sötétség oszlik,
sejtelem lépdel,
száraz, kavicsos úton jár,
megáll és benéz a szívemhez érve:
nyílik az ajtó, enged a zár.

Két kis szelíd gyertyaszál kér
asztalt a szívem közepén,
emléket ébresztve parányi meleg
megsimogat és olvad a dér.

Az égből harmat hullik a földre,
angyalok hangján játszik a szél,
hatalmas erő szelíd karjában
sóhajtásom csillagig ér.

Jó a csend-fény míg átölel,
gyertya ég, mélyen alszik a lámpa,
csak így lenne mindig
így tudnék élni,
míg ez a sejtelem magába zárna.


(2014. Advent 2. vasárnapján)