Hűség

Egy társam velem maradt még,
korai, piros, halvány bársony ég
surran be mellém zárt ajtómon át,
hessenti el az éji álhalált.
Vad álmom nyomban feledem,
pihen vad éji képzetem,
félénk fény lesi a szobát
megülve fellegek lovát.
Fejemre új ezüstöt hint,
rejtené előlem a kint,
tudhatná már a kis ravasz
felmérek minden kis szakaszt.
Ami jár elkövetelem,
nincs az a szörnyű gyötrelem
amivel ne birkózhatnék,
- vigyorogj sátán ivadék!
Hiába kísértesz engem,
imalakat van szívemen,
őriznek gyermek angyalok,
míg hajnal kél értük harcolok.