Fedezékemből

Selyemszállal font fényes napokat
változtatunk át keserűségre,
kiszáradt halak leszünk a tenger
tajtékzón tomboló habos vízébe'.
Aranypikkelyünk mélybe veszhet,
belepi hínár és sárga moszat,
feléleszteni úgysem lehet
a roncsokra törött szép álmokat.

Csak innen merek kikukucskálni
a sejtelmes líra fedezékéből,
fejemen sisak és mellemen vért,
bátrabb vagyok e felfedezéstől.
Dédelget ringató, kék kabin,
itt egyszemélyes az utaslista,
a legénységem is magam vagyok,
s ki parancsaimat utasítja.

Ha néha nevetek magamon,
csilingelnek fent a fények,
kristályként csengnek a hangrészecskék
mikor a légben összeérnek.
A volt lábnyomok ablakom alól
semmivé váltak, mossa az ár,
a csendből szívom mákonyom,
csodába bódulni nekem is jár.

S ha kiszakít innen a valóság
kíméletlenül fájdalmas karja,
keresem kabinom kulcsait,
hogy visszalépjek hol senki nincs,
aki a szavaim kicsavarja.