A fa éneke

Visszanéznék, de ágaim
ellenzői a tekintetnek,
nem engedik, hogy rabja legyek
múltbéli súlyos eseteknek.
Négy ág nőtt karcsú derekamra,
magasba nyúlnak a gallyai,
neveltem őket szokatlanra
dédelgetve szép vágyaik.
Gyökerem erősen fogja a földet,
viharos napok odébbállnak,
bordás háncsom várva a zöldet
menedéke sok árva bogárnak.
Csiklandoznak, provokálnak
eltespedni nem hagyják testem,
csalfa lángjával kacsint a tűz,
sziporkázni hív jéghideg estben.
Vállamra szállnak varjúhadak
kárognak szét örök telet,
sötét rajokban, ha elsiklanak
szárnyuk fest, akár fekete ecset.
Fa vagyok, fajtám homokba szokott,
s ha rágja is tövem földszagú féreg,
egyenest állva nem alkuszok,
a fejsze előtt hajtok csak térdet.