Az űr teljessége

Ez az űr már kezd teljessé lenni,
telt és rám szabott bő takaró,
szép ívű csendben vétkezés sírni,
a könnyszivárgás nem helyénvaló.

Mi lehet ez? Miért kaptam én?
Kérdés motoz a koponyám falán,
fényes a csend, mint kitörölt edény,
túl vagyok ezernyi belső csatán.

Kínzása lenne bús tántorgásnak,
ha kopogva szaladna velem a cipő,
ez a hang tudom sértő a mának,
mit fölém dobott a hanyag idő.

Ábrándos üvegben pereg az óra,
hangtalan folyik a karcsú homok,
ügyet sem vetve a csendbehajtóra
tiltakoznak az útviszonyok.