Eltávolodva

Eltántorgott a terhes sötétség,
éj osont itt hagyva ártatlanul,
még harmat sem csillan a fűszempillákon
isteni csendben egy madárka szól.
Mit összehordott a tegnapi szél
helyére rakja a virító nappal,
lágy ölelés? Már több nem vigasztal.
Járkálj, te asszony fán levél zenél.
Szájadban aranyló homokszem reccsen,
a mohó kígyó, hogy bekerítsen
nyelvéről szisszen a biztalan kenyér,
de zablába zárva a vöröslő ajak,
panaszt sem sírnak a kiszakadt szavak,
járkálj, ha úgy kell vonszold magad,
akard, s a lábad a célba elér.

Szórakosgató

Fojtott tűzként füstölög
a szó, a gondolat,
éleszteni nincs időm,
küszködnék véle csak.
A jelenhez dörzsölve
szikrázó botom,
ki voltam én?- kérdezem.
Már magam sem tudom.

Napszámosnak daloló éles kaszaél,
ki susogva a szélben fűszálról mesél?
vagy talán egy szeg, mit korhadó kereszt
ereibe szorított? Ki értheti ezt?

Utolsó ítélettől elcsendesedő, 

a reménység tenyerén elevenedő, 

s egy újabb forgószél 

kegyelemből jön felém, 

felkap, és ha leesem 

már nem nyöszörgöm én.

Hirtelen halállal rögtön elmegyek,
hátra hagyom itt az emlékkönyvemet,
voltam én a sok között szórakosgató,
ha nem unalmas, hiszem azt, szórakoztató.

Mi Atyánk

Csak halkan kérlek, Istenem, beszélni fogok most Veled,
miért, hogy egünk feketén fest a képmutató világ felett?
Mi Atyánk, figyelsz? Fent a mennyben ülve,
fordítsd le bús tekinteted, néped szól Hozzád fényedbe gyűlve.
Nevedet buzgón szenteltetve várjuk a törékeny holnapot,
de áldatassék a felelet, mit e nép Tőled az imákért kapott.
Akaratodnak meghajolva, karodba karolva kérünk,
a mindennapi kenyerünk miatt engedd meg soha ne féljünk.
Vétkeinkről ne emlékezz meg, elég ha álmunkat viharként bántja,
és imádtassék akaratod, lelkünknek Neved lakatja, zárja.
Tiéd a világ, a hatalom, gyermek szívekhez kulcsot adunk,
dicsőség érte, Istenem, hogy szegényen is, de Veled vagyunk.
Ha fülednek fáj a keserű panasz, s ha Nevedet botolva bántjuk,
ne halld meg Uram, az embernek szól, s Téged okolva a sárba rántunk.
Bocsásd meg vétkünk, hogy nem mindig tudunk imát lehelni a homlokodra,
mi Atyánk, Isten a Te neved, életünk örökre birtokolja.

Gyász

Ha apák halnak zúgnak kertek,
összeborulva zokog a szél,
ha anyák halnak hullik a kertnek
lilioma, és szürkül a fény.

Ha apák halnak, árván maradva
rozsdál az erő gazdátlanul,
ha anyák halnak fekete sarat
törölget rólunk a csend-takaró.

Ha apák halnak szerény a kenyér,
morzsákra apad napról napra,
ha anyák halnak éhes a tenyér,
vágyna egy édes, halk vigaszra.

Ha apák halnak vörösre évült
szerszámok maradnak restek,
ha anyák halnak, értetlenül
miértből fonunk magunkra estet.

Egy lépés előre

Mint ítélethozó, ha gyilkolni készül
úgy nyomtad rám a párnázott csendet,
kidolgozottan a jövő tervéül.
Magamban szedem össze a rendet.
Hogy lefoszlott rólam a kíváncsiságod
akár az elásott fehér selyem,
súlyos lélekkel én továbbállok
ne kísértsen a szomjazó félelem.
Lopakodva hoztad a döntést,
alig tért be hozzám sütni a Nap,
egy suhintással jött a sötétség
megtalálni még elég magam.
Ki érti meg a sóhajtozásom,
ki ad a sebemre írul vigaszt,
ha senkivel én már nem parolázok,
s nem perelek. E csend elriaszt.
Visszafelé nézni, mint Lótné,
e nyár hegyén búsulni nem fogok,
megyek-megyek, tán utolérhetnél,
de megállani már nem tudok.

Szelíd vallomás

Lelkemben ül egy szelíd vallomás,
szenved és vérzik, mint Krisztus arca,
felkészületlen, s nagy jajdulást
hozott a szavak fájdalmas harca.
Az elengedés, a céltalanság
őrt álltak akár a csipkés bokrok,
felakadt rajtuk a gyámoltalanság
úgy lóg rajtuk, mint elavult rongyok.
Emlékeinket a múlt molya rágja
hajnalban szavaid dörögtek körül,
Te mondtad ki az Isten áldjon-t,
szívedben ennek sok ember örül.
Csak, mintha érzések tépik a csendet
itt belül s bomlik el az a sok jó,
mi tőled jött betakart puhán, melegen
mint hűvös napon egy hű takaró.
Maradni ott a szűk kamrában
hol nem fért a szívedbe szívem?
Elférek már a tágas magányban
mit rám mértél azt tovább viszem.

Gyarlóságomban én repülni vágytam,
s képzeltem kezedet melengetem,
letörtem, nem kell és a földhöz a vágtam.
Semmit sem érve már eltemetem.

Asaf Avidan - one day (lyrics in description)

Asaf Avidan ft. The Mojos – One Day/Reckoning Song (Egy nap/Elszámoló dal)


Nincs több könny, a szívem kiszáradt,
Nem nevetek és nem sírok,
Nem gondolok állandóan rád,
De ha mégis – azon tűnődöm, miért.

Egy nap baby, majd megöregszünk,
Oh baby, megöregszünk,
És gondolj bele, mennyi mindent mesélhettünk volna.

Egy nap baby, majd megöregszünk,
Oh baby, megöregszünk,
És gondolj bele, mennyi mindent mesélhettünk volna.

Egy nap baby, majd megöregszünk,
Oh baby, megöregszünk,
Oh baby, megöregszünk,
Oh baby, megöregszünk.

Egy nap baby, majd megöregszünk,
Oh baby, megöregszünk,
És gondolj bele, mennyi mindent mesélhettünk volna. [2x]



One Day

No more tears, my heart is dry
I don't laugh and I don't cry
I don't think about you all the time
But when I do – I wonder why

One day baby, we'll be old
Oh baby, we'll be old
And think of all the stories that we could have told

One day baby, we'll be old
Oh baby, we'll be old
And think of all the stories that we could have told

One day baby, we'll be old
Oh baby, we'll be old
And think of all the stories that we could have told.

One day baby, we'll be old
Oh baby, we'll be old
And think of all the stories that we could have told.

Ilyen az élet...

Pillangó volt, mint egy tarka álom

hangtalan kopogott reá a halál,
színes szárnya, mint lehullott vár rom
virágszirmok alatt bomlásra vár.
Ilyen az élet,

hervad a szépség,
levedlésükből kérdez a talány,
átváltozásban múlik egy élet
undorító lett, de merészen vagány.
Hernyóként siklik a házfalon végig,
szunnyadni indul, keresve lukat,
bábozódáshoz útját nem védik
emberek nyomják rá talpukat.