Mi fáj...

Mintha hasztalan lenne már a harc,
karom hős ereje hiába hajt,
kezemben tollamat eszi a rozsda,
elhasználódva vagyok a föld rongya,
dobálnak, rúgnak, arrébb taszigálnak,
elérem még a szemétre hánynak,
s elfelejtenek, mint a virágárus
feledi el mit kínált fel május.

A színek, illatok elmúltak felőlem,
keselyűk köröztek fenn a levegőben,
csőrük csattogása elől menekülök
amíg a földön végleg elterülök.
Hogy lecsaptak rám, ó a hálátlanok,
úttalan utamon kudarcba fulladok,
fölém tornyosulnak színtelen az egek,
legtöbb mi fáj már (s)írni sem merek.