Lélegezve

Szabad vagyok, senki sem tiltja,
hogy mélyre szívva levegőt vegyek,
fény is van itt, a szemem issza
zöld retinámról visszanevet.
Mosolygós ősz rázza a fákat,
tarka lombjait kacagtatva
bohóckodik nekem a szél,
hangjával meg-megmulattatva.

Talpam alá szőnyeget terít,
tűri a barna, kietlen út,
eltakarva a bombatölcsér,
amit a háborgás nyoma hagyott.
Színesre festett levélösvényen
haladok lassan, de haladok,
nem fosztanak az éjjeli fénytől
leporolt őszi csillagok.

Kit érdekel, ha hirdetőtáblán
áthúzzák tussal a nevem,
ha papírra írva mappába zárnak,
vagy elátkozzák a kezem?
Jogom van nekem is élni, írni,
születtem egykor, és valamit hagyok,
ha csendben is, ha magányban is,
Isten tervében egy rész vagyok.

Ember engem meg nem állíthat,
vállamról terhet sem adok,
enyémek ezek, izmomhoz szabva,
a törvényekben én megbízok.
Otthonomban, e szűk magányban
dorombol szívem vékony húrja,
nem sikolt soha a csalódottság,
hogy elrabolt múltamat megbosszulja.