Bátortalan dal

A hajnal a kert alján
lassan felém lépked,
karját szürkén fáim fölé vonja,
mereng az égre
lesz-e ma végre
aki az életet
megöntözni fogja?
Bátorsága híján
alig marad velem,
elsöpri a reggel
kócos ölelését,
kék égi köpenyből
látszik a nap lába
rálép a világra
szórja köszöntését.
Kezdődik a robot
száz taposó aknán
lábunk is megtorpan,
csigamódon topog,
nyisd ki a szemed,
serkenj, emberiség,
szádat tartsd csukva,
s fülelj, halld ki zokog!