Viharban

Vihar akasztja körmét a fába,
cibálja, mintha vámot venne,
szakad le csomókban vén koronája
örülne most, ha kopasz lenne.

Kopasz lenne, és törzse mint kereszt
felmutathatna a megsebzett égig,
villámok cikáznak tépett fellegen,
vészjóslón hullva a föld hátán végig.

A föld hátán végig hasal a kalász,
férfihad csomagol, vége a napnak,
kiszikkadt kézzel a fűben kaparász
nem lelve helyét dörgő panasznak.

Dörgő panasszal szárad a homok,
sivatag színben fürdik a határ,
esőért szalad ráncba a homlok,
zsolozsma hangja a szelíd talár.