szakíts és mondd: szabad vagyok,
ami rombol és bent a szívedig fáj
ne zabolázza akaratod.
Menekülj onnan,
ne nézz hátra,
emlék legyen, ha volt benne szép is,
csak ma van és holnap,
halott a múlt.
Kapaszkodnál a karjába mégis?
Mi eltört az csorba,
ha üveg, szilánkos,
elavult lisztből
dohos a lángos,
álcáz a múlt, hogy átsegít
kezedet fogva,
lehúz és nyomva
észrevétlenül kiterít.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése