Most látom...

Most látom mennyi szín vesz körül,
a rám festett fekete alig látszik,
talán a szíved is megkönyörül,
s ezután tarka pompában játszik,
de nem velem...
e színek túl szépek,
nem engedem elrontani,
talán egy másik dimenzióban
haszonra tudom fordítani.

A kékekből sűrű felhőt festek,
a szomorúságot mögé zárom,
sárgákkal a reményeket
varázsolok, hogy betegágyon
hervadók fölött felragyogjon,
akár a Hold az éjszakákon.

Piros lesz minden szerelem,
zöld a nyugalom rétje,
barna a hit, jó meleg,
akár a föld, ha terem a méhe.

Narancsszínnel a kerteket,
utakat mázolom sorban,
találjon haza ki elveszett,
szeretteinek mondhassa, jól van.

Hímesek lesznek az álmok is,
mosolyog bennük sok fehér virág,
nem lesz ott semmi fekete,
azt itt őrzi, az árnyékvilág.