bordássá fagytak az emléknyomok,
hideg szél fúj, átszelel rajtam,
csontomig szúrnak a sajgó fagyok
Kérdezed hallom, miért e panasz?
A remény jegén a piszkosság éled,
és nem rajtam múlik, hogy ezen az úton
a biztonság lába a lejtőre tévedt.
Csúszik s míg zuhan hiányt kiáltva,
egy kiálló szirtbe vágja a sarkát,
s míg ez a sarok bírja a testet,
tartani fogja a közöny a markát.
Nagy Úr a szükség, adódik hát a közöny.
VálaszTörlésAz élet gyorsan pereg, gyér vendég az öröm...
De a pillanatok hozhatnak fényt, mosolyt..
mit bárki Néked adhat, fellebbentheti a fátyolt...
Egy picinyke szellő is elfújhatja e csepp anyagot
s kedvedre, szívedre derítheti a Napot.
Ölellek.. :)
A pillanat jön, majd hirtelen elmegy, hoz is, nem is, mint a mesében, a tartós állapot lehet megoldás az egymásra halmozott szükségben. Értem én és köszönöm a jót, s megnyugtat, ha vannak barátok, kívánom örökre óvjon az Úr, ettől, mit naponta kiállok...
VálaszTörlésÖlellek
Drága Éva! Nagyon nehéz léthelyzetről írsz... Szívszorító, mégis reményt adó. Hiszek a szerető gondolatok erejében - néha semmi egyebet nem tehetünk. Ölellek gyönyörű soraidért most is. Bár ne volna valóság-alapja a versnek...
VálaszTörlésDrága Valika! Köszönöm, azt hiszem érzed a súlyát...
TörlésÖlellek.