Két tégla között újságpapírban
préseltünk magunknak száraz virágot,
most így nyomják össze puha lelkünket
s teremtenek bent pusztaságot.
Ha tudnák az Istent is megölnék bennünk,
hogy senkink se legyen, senkit ne féljünk,
s a mindennapi kenyér fohászát
idegen isten kezéből kérjük.
Zsíros arcú, dőzsölő úrtól
ki saját fényétől senkit nem lát,
csörgő fillérek töltik ki lelkét,
és szemlátomást emelik rangját.
Szánalomból, ha dob egy-két koncot,
így színlel magasztos küldetést,
az adakozástól hízik a mája,
s még elvárja érte a kitüntetést.
Nem hiszek már a kígyó szavaknak
rám csavarodtak, mint kúszó sövények,
újságpapír közt érezném magam,
két tégla között, mint préselt növények.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése