Hová tart a világ? Hová tűnt el a szeretet?

Nem új dolgokról írok, csak elgondolkoztam olvasás közben.
Ez gyakran előfordul velem, mert gondolkozásra késztetett a mű.
Kerülni szeretném általánosítást, de gyakori és súlyos hibával állunk szemben, elfelejtettünk szeretni!
Eszembe jutnak régi szép emlékek amikor az utcában egyetlen televízió volt, és a szomszédok esténként odajártak szórakozni, vagy csak egyszerűen beszélgetni jöttek össze hol egyik, hol másik házban. Mondogatták is szüleink,"jobb egy jó szomszéd, mint egy testvér". A lakatlan portát is nyugodtan rá lehetett bízni, mert nem azt nézte mit vihet el, azt nézte mire van szükség.
Volt az emberekben szeretet. Tudom, most úgy érzed elcsépelt már a téma, mindenki ezzel jön, mégis kísérletet teszek, mert nagy baj van velünk emberekkel.
Túl okosak vagyunk, túl tehetségesek, túl szépek, túl csinosak...és túl szegények szeretetben.
Amikor valaki önzetlenül segítséget nyújt gyakran leértékeljük, és negatív jelzővel illetjük. Amikor valaki új próbálkozásba kezd, nem támogatjuk hanem elutasítjuk. Ha valaki szeretne a közelünkbe lenni, mert tetszik neki a társaságunk, mellőzzük.
Úgy gondolom nem így kellene egymáshoz közelednünk. Mindenki volt kezdő, tudatlan, és biztos vagyok benne szívesen fogadta a bölcsebb, tapasztaltabb társ tanácsát, közeledését. Meg kellene próbálnunk azt a szeretetet amit kapunk tovább adni. Az én képzeletemben a szeretet egy mag. Elvetem, és terem egy növényt amiben már több mag van. Azt is elvetem, és akkor még több. Ehhez nem kell semmi más csak jó talaj. Olyan alanyt találni aki befogad. Aki képes befogadni annak ki kell elégítenem kiüresedett tartályát, szeretve kell lennie, mert csak így indul be a körforgás. Akiben nincs igény a szeretetre nem tud fogadni sem, és sajnos nem tud adni sem.
Ezek a dolgok működnek. Családban is, az életben is.
Mindenkinek igénye, hogy szeressék, de nem mindegy hogyan szeretik. Törekedjünk a minőségi szeretetre. A gyermeknek legfontosabb a család, az anya, az apa szeretete. A felnőtté válónak a partner odafigyelése, az idősnek a gyermek szeretete.
Aztán ott vannak a mindennapok, amikor rá vagyunk utalva embertársainkra. Például a beteg, vagy a beteget kísérő. Mennyire megnyugszik, ha kedves a nővér, az orvos.
Mennyivel nyugodtabb a szülő, ha szeretettel várják gyermekét az iskolában, oviban.
Mennyivel lennénk szegényebbek, ha megszereznénk ezt az örömöt mindazoknak akiket szándékosan keresünk, vagy csak mellénk sodor az élet. Tápláld a magot, ne taposs rá arra akiben éppen sarjadni kezd.
Hiszem, hogy mindenki álma a nyugodt harmonikus élet.
Idézzetek fel régi meghitt estéket, kutassatok szeretett emberek után emlékeitekben, mondjátok ki mindennap a legszentebb szót: szeretlek, és tégy valami jót.
Nem nagy fáradtság, mondhatnám úgy is elemi szabály,  próbáljunk meg egymásra hangolódni!

Köszönöm a figyelmet.