Eddig...

Eddig csend idejét éltem,
gyógyírt hozva sebeknek,
tenyerén hordott száz változatban,
regényem lapjai így peregtek,
s ujjaim közül csordogálva
rügyeket hozott, akár a tavasz,
meleg volt öle, elringatott,
hittem neki, mint csóknak egy kamasz,

de beperelem, mert elvakított,
villám csapott le gyenge fámra
kettétörve csendemet,
dübörög bennem szörnyű lárma,
nem segít már hangos szó,
az ima is fáradt, nincs benne erő,
céltalanul kering a légben,
míg hallgat az Isten, a gonosz lesz nyerő.