Eső után

A tenger hívott, hittem ketten
meghódítjuk a végtelenséget,
partján álltunk megrekedten,
múltunk vert közénk egy éket.

Sejthetted, a lábam sáros,
erre csak pocsolyák nőnek,
hazám homok, nem kő város,
itt a felhők sárt esőznek.

Oda már nem léptél velem,
alkalmi cipőd drága áru,
e tényeket nyögve nyelem,
lábbelid nem magas szárú.

Nézted amíg elmerültem
az örvények fel-feldobtak,
tűrtem, mint a táncparketten,
mikor talpam alá húztad.