Levél nekem

Levelet felém csak fürge szél kotor
megbénultak az író kezek,
hullajtja, szórja sok fázós bokor,
árvák és nagyon védtelenek.

Olyanok, mint világgá ment gyermek,
égeti nap, elszenved vihart,
okulva üzen sok vakmerő fejnek
az induljon ki próba közt kitart.

Ki tudja merre sodródik a fák
kopasszá vált szobra alól?
Menedéket nem ad a világ,
talpak alól halk gyász dala szól.

Sír, törik, darabolódva
cipőnyomok súlya alatt,
eltűnik, mintha ott sem lett volna
fűszerezve a felvert sarat.