Harc

A szívemben öröm, bánat játszik,
hol egyik, hol másik van fölül,
örömöm könnyű, vékony, fényes,
tömör bánatom rápenderül.
Talán csak hiszem megtettem mindent
s az egész egy fáradt illúzió,
egy megszokás, mert ezt mondják mások,
és ami jó volt, csak nekem volt jó.
Hiányzik valami ellenőrzés,
szavakba öntött szóáradat:
- ezt vagy azt másként kellett volna
s örömöd akkor felül marad!-
Várnom kell tétlen nézve
a harcot,a mely most bennem egyre dúl,
egyikőjüknek sem segíthetek,
nekik kell rendet tenni itt bent,
remélem bánatom marad alul.

A csend és a zene

Mikor a csend és a zene
alázattal összeérnek,
békesség lel lágy otthonra
hálát adva Istenének.
Könnyek szöknek vén szemekre,
múltba révedez az elme,
porrá omlik szomorúság,
elillan a lét küzdelme.
Ifjú, kerek gyermek szemek
énekelve angyalt várnak,
éppen ahogy mi is tettük
hódolva szent éjszakának.
Csillagszórók, gyertyalángok
árnyékában lelkendezünk,
dicsőség a menny Urának,
imára kulcsoljuk kezünk.
Szálljon dallam hálát adva
megköszönve csöppnyi éltünk,
áradjon ránk égi áldás,
mert időben ideértünk.
Reményt hoztunk, jó emberek,
ne mondjuk nincs, elveszett,
viruljon fel zeneszóra
szíveinkben a szeretet.

Lélekhalászás

Zsoltárokkal, énekekkel
telik meg most kicsi házunk,
hisszük, hogy e bús mocsárból
egy-két lelket kihalászunk.
Csengő csendül, égők gyúlnak,
fények játsznak a falakra,
a jó Isten nagy nyugalmát
néhány percre kölcsönadta.
Kamatozzunk neki hálát,
hitet, reményt, szeretetet,
mutassuk fel buzgalommal
jászolában a Gyermeket.
Ne legyen több veszekedés,
ne legyen több sötét lárma
ezt a termő, égi csöndet
mindannyiunk nagyon várta.
Jézus talán hozzád érnek,
fohász száll fel minden szájból,
felsejlik a szemek előtt
csillagod, s a szegény jászol.
Bocsáss meg a vak világnak
sűrű ködben botladoznak,
nem látják meg szent bölcsődet,
nem örülnek illatodnak,
Értük is szól minden zsoltár,
értük csendül fel az ének,
bocsáss meg vak fiaidnak,
míg bűnbánattal utolérnek.

Uram, itt vagyunk!

Gyűrötten, kissé megkopottan,
nézd el nekünk elmúlt varázsunk,
lelkünkben láng él, gyertya lobban
világítva szent találkozásunk.
Áradjon dalunk, keresünk Téged,
örvendezz velünk fenn a mennyben,
Mi Atyánk Isten vezesd kis néped
fényed felé e rengetegben.
Csak Reád nézünk, néked zenélünk,
hangunknak húrja csodát remél,
így imádkozunk karácsonyt várván
elkószált, árva juhaidért.

töredék

előbb csak megfakult köztünk a tükör
majd eltörött ezernyi szúrós szilánkra
bezárult körötted végleg a kör
én seprem az üveget lesve ki látja
s megszakad a szívem is bele
nehéz lapátnak törött a nyele
visszahullik minden törött üvegdarab
vérzik a lelkem is öreg ingem alatt

Pária

tudjátok, én, kéretlen lettem
valahogy mégis világra születtem
szüleim akarták
én élni nem vágytam
harmadik báránynak
e kicsinyke nyájban

szerény legelőn kóboroltam
részem volt bántásban
részem volt jóban
most, hogy felástam rögös emlékem
jövőm elé is egyedül értem

mint megvetetett, eltolt,
olykor előkapott
játékszer, bohóc,
vagy még az sem vagyok...

Nem rég

Nem túl rég, ha keltem,
tudtam.
virág vár az ablakomban,
most csak pár szó,
-szálló pihék
köszöntik a napfelkeltét
s benne az én jeles napom,
csak nekem szép,
-egy alkalom
szálló pihék,
illem szavak,
üresek
s már így is marad.
Nem jár több,
-az emlék ócska
beburkolódzik a hóba,
így talán még tiszta marad,
míg sárba gyurja tavaszi nap.
Nem rég még úgy ittam e szót,
részeggé tett,
- a vén kotlót,
nem melenget mára egy sem,
fagyos szalma,
tüzem nincsen,

a szikrád volt minden kincsem.