Vége lesz tán...

Vége lesz tán ennek a télnek,
szívemre vastag bilincset rakott,
bezárva szorít, s az igék félnek
csapongva szállni, gyengék
akár pillangó szárnyak,
bábjához túlságost hozzászokott.
Csak jégvirág nyújt olvadó otthont,
kihűlt virág, acél merev,
korai még szél hátán várva
illatok csendjéből tarkává válni.
Goromba tél ez, szürkén hideg.

Vége lesz tán ennek a télnek,
s páncélos szívem szárnyra kap,
valami jóért fogok még élni,
s olvadásom, ha könnyet nedvez
kezem e vízből is tüzet fakaszt,
reményt kérve bús emberekre.
Bontogassunk még sok édes tavaszt...