Nem ilyen csendre vágytam

Békém óvtam száz dologgal,
korán keltem el ne vétsem,
el ne tűnjön az álmommal,
hirtelen sárga napkeltében.

Terveztem nyugalom-glóriát,
hittem megérdemeltem,
de nem látta azt senki már,
mikor fejem fölé emeltem.

Elbújtam néma szavak mögé,
mintha e csendben békém lenne,
de ez a csend a lelkemet
nem gyógyította. Felsebezte.

Azt hittem állok, de sodor az ár,
felkap a szél, mint fűmagot,
valahol letesz egy bokor alá,
vagy kicsírázom, vagy meghalok.

Süketen, némán nő a fű,
talpad alatt sem lenne zaja.
hozzád érnék, s ez oly gyönyörű!
De méhében tart a csend maga.