Búcsú

2016 !

Most olyan vagyok, mint börtönőr a halálsoron. Egy napod van hátra, mondogatom magamban, és nem kárörvendésből, de szeretnék szabadulni tőled. Lehettél volna jobb is!
Távolról szemléllek, és nem állok szóba veled. Azon viszont elgondolkodtam vajon mi lenne utolsó óhajod?
Még jobban kínozni vágynál, vagy jóvá tenni szeretnéd hibáidat?
Visszaadnád talán lopott dolgaimat, vagy lehet engem is elvinnél? Van hatalmad erre is, arra is. Még egy nap.
Gyakran megloptál, ezt nem tagadhatod el, jóformán semmim nem maradt míg veled voltam. De mégis, a fájdalmak. Azokat viszem is tovább, hogy emlékezzem rád. De eltemetlek.
Gyöngülsz már, érzed, hogy szorít az idő. Olyan nagyon senki nem törődik veled, csak az utódodat várják és ez szánalmat ébreszt bennem, de ez nem változtat a tényen, hogy meg kell halnod, lassan lejár az időd, és az új születni készül.
Így van ez! Elmúlunk átadva helyünket, aztán vagy jobb lesz a következő, vagy még ilyen sem.


Gondolkodtam. Felmentelek. Én vagyok a bűnös. Hűtlen voltam hozzád, jobban is megbecsülhettelek volna, és megköszönöm, hogy nem voltál hozzám kegyetlenebb. Isten veled!

Verkli

...és nem zökkent ki semmi sem
nincs az a síp, nincs az a pálya,
egyhangú merev létem szabálya
némának lenni egy verkliben...

Kopott szalag fut körbe-körbe,
hiába érik el könnyű szelek,
nem zümmög tovább.
(mint légy a sörben)
kicserélése elérkezett.

Ha lenne valami borzongató,
valami üde, kellemes,
valami másabb a megszokottól,
megpengethetnék a kis szegek.

Így csak forog üresen, unalmasan,
szeretne bár egy új dallamot,
belepte rozsda, lejárt lemezzel,
kintornás nélkül elhagyatott.

Nem ilyen csendre vágytam

Békém óvtam száz dologgal,
korán keltem el ne vétsem,
el ne tűnjön az álmommal,
hirtelen sárga napkeltében.

Terveztem nyugalom-glóriát,
hittem megérdemeltem,
de nem látta azt senki már,
mikor fejem fölé emeltem.

Elbújtam néma szavak mögé,
mintha e csendben békém lenne,
de ez a csend a lelkemet
nem gyógyította. Felsebezte.

Azt hittem állok, de sodor az ár,
felkap a szél, mint fűmagot,
valahol letesz egy bokor alá,
vagy kicsírázom, vagy meghalok.

Süketen, némán nő a fű,
talpad alatt sem lenne zaja.
hozzád érnék, s ez oly gyönyörű!
De méhében tart a csend maga.