Míg szárnyam bír...

Ha nem ment hirtelen, ugorva,
araszolok csendben lassan,
s lemászom, mint csiga mászik.
Szemed többé ne izgassam.

Ki egyenest állsz, előre látsz,
szemed előtt titok a görbe,
nem tekintesz célod előtt,
(mit nem ismerek) körbe-körbe.

                    *                     

Volt egy könyvem, volt egy álmom,
tarka mezőm kavalkádja,
virágok lakoztak bennem,
s felkért a szél egy románcra.

Botladoztam, de nem bánom,
hogy táncra adtam vén fejem,
összegyűjtött teafűmből

kortyolgattam az életem.

Kiszáradt a hímes mező,
de illatára gondolok,
és ösvényére tévedni
csak egyedül, ha akarok.

Színtelen a gyűjteményem,
nem kívánt, mint a molylepke,
menekülve búcsúzom míg
szárnyam bír. A rengetegbe.