A nevetség tárgya

Öreges, kiégett kunyhó mereng
törött ablakkal borongós tájra,
lehetett volna királyi terem,
összetákolták homok hátára.

Áll még, kőalap fogva tartja,
ha tehetné inkább összedőlne,
recseg-ropog rossz ereszalja,
szél költözik fel lukas tetőre.

Szú perceg rágva kívül is, bent is,
rogyadozva búsul múltidőn,
úgy elszállt tőle, akár egy madár
mit lelőttek, s többé vissza már nem jő

Várni sem mer, ki nézne rája
ezernyi ékes palota közt?
Düledezőn nevetség tárgya,
ha roppan majd mindent porral füröszt.