időtlen csend emeli fejét,
határtalan lett időmnek múlása,
marad is, jut is belőle elég.
Illatok kúsznak, alkonyba érnek,
utolsót sóhajt a felhőtlen ég,
csillagok ragyognak akár kis érmek,
tétlenül búsong a szélkerék.
JÓZSEF ATTILA: (CSAK AZ OLVASSA...) Csak az olvassa versemet, ki ismer engem és szeret, mivel a semmiben hajóz s hogy mi lesz, tudja, mint a jós, mert álmaiban megjelent emberi formában a csend s szivében néha elidőz a tigris meg a szelid őz. 1937. máj. - jún.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése